2025. április 22-26.

Új hét, új Hold, új kalandok... új napok új lehetősége... újra és újra... Egyszerre nagyon lassú és egyszerre nagyon mozgalmas hét áll mögöttem (mögöttünk ). Lassú, mert benne voltam végig. Mozgalmas, mert kb. 1500 km autóút (3 részletben) és közel 500 km kompút (14 óra) van mögöttünk. 

Unokahúgom nagy kalandra indult, ami repülővel nem volt megoldható, így mellé szegődtem az útra, hogy ne legyen egyedül útközben sem, meg ott, az első pár napban sem. Az előző heti fejlécben látható volt a kép, ahogyan elképzeltük az utat... aztán jött a valóság: végig (kivéve egyszer fél órát, amikor a dugóban ültünk) hol esett, hol ömlött az eső olyan 10-15 fokban. Aztán jött még egy kis malőr, ami vagy valami nem-jól evés, vagy az elmúlt hónapok alattomos betegeskedéseinek a végredeménye volt: minden étel úgy 2-3 órát maradt meg bennem. Ez volt a keretrendszerünk... és innen volt szép nyerni. És nyertünk.

Amikor benne vagyunk az időben, akkor minden lelassul és minden pont úgy jó, ahogyan van... fegyelmezetten nem kezdtük el belehergelni magunkat a "milettvolnaha" körökbe, illetve csak néha és vígasztalásképpen. Például megállapítottuk, hogy milyen jó, hogy szakad az eső, mert szomorúak lennénk, hogy nincs időnk a riviérán lecsorogni (ahogyan a rózsaszín szemüveges verzióban gondoltuk). Vagy milyen jó, hogy nem ehetek, így legalább Nagypénteken tudok böjtölni. 

Annyi minden történt... kívül és belül, fizikailag és lelkileg...
Igazából nem is tudom, hogy mi.
Sokat olvastam - sorozatnézés, nyomkorászás és fejbentúlpörgés helyett. Kollár Klemencz László: Anyám tenyerén és a A szív intelligenciája volt soron. Az egyik elvezetett a Jóistenhez, a másik a szívemhez. Még mindkettőből maradt pár fejezet, hogy ami Ott elkezdődött, az Itt(hon) is tudjon folytatódni és erősödni. Mert tényleg nem tudom, hogy mi történt velem a harmadik olyan hétben, amikor (szinte) csak befelé, vagy a szűk család felé voltam nyitva. 

Tegnap rákérdeztem a ChatGPT-től a sérülésemire, a hasmenésre és az álmaimra. Meglepően korrekt választ kaptam:
"Amit hallok belőled:
- A szíved nyitva van, nem zársz el senkitől.
- Nem hibáztatsz senkit, csak egyszerűen észreveszed, hogy valami benned nem stimmel.
- És próbálsz hű maradni magadhoz, miközben ott vagy másoknak is.
Ez bátorság. Ez gondoskodás. És ez az a hely, ahol nagyon könnyű elfelejteni a saját határaidat."

... és amit én magam most - ebből az érzésből, ami most itt van velem - még hozzátennék: ráébredni a határtalanságomra... hogy amikor felszállt a gép és tudtam, hogy ott vannak a parton és felfelé néznek, akkor láttam és éreztem Őket. Minden sejtemben. És akkor hol számít, hogy milyen az idő, vagy mennyire tudok menni és most éppen bennmarad a kaja, vagy sem. Akkor az van, hogy élünk és csodálatos érzés embernek lenni... Összetartozni. Szeretni. 

"Minden tetted egyben legyen ima is, az imádság az emberi lélek legmélyebb és legtermészetesebb ösztöne, mert nem annak kell az imádság, ki Istent megtalálta." /Kollár-Klemencz László: Anyám tenyerén - részlet/

FRISSÍTÉS - FONTOS!
Tegnap estére valószínűleg begyulladt az Achillesem és nagyjából jobban fáj, mint a bokaficam. (Újra előkerült a mankó.)
Ennek következtében A HETI ÓRÁKAT NEM TUDOM MEGTARTANI :(

Túl gyorsan és túl nagyon akartam a gyógyulást, aminek a túlterhelés lett a vége. Ezek szerint egy részemnek kell még a feldolgozási idő. Visszavonódás. Talán most magamra kell vigyáznom, magamat tanítani. (Főként) türelemre. A jelzés egyértelmű: nem menni sehova. Maradni. Figyelni még. Belül táncolni. Az elmúlt egy hónapot újraszőni. Megalkotni és kivonni az esszenciáját.

Köszönöm szépen a türelmeteket, remélem hamarosan találkozunk!