2024. december 23 - 2025. január 05.

Új hét, új ünnepek, új év, új(já) születések... új lehetőség emelkedni, emlékezni, élni és szeretni. Minden lélegzetvétellel közelebb és közelebb önmagunkhoz és egymáshoz. Az iskola, ahova járok, nagy tanítóm lett - nem csak úgy, ahogyan gondoltam. Nem igazán tudtam, hogy miért jelentkezem. Hajtott a tudásvágy és hajtott a lelkem is. Valahol éreztem, hogy talán mostanra erősödött annyit az egészséges részem, hogy mélyebbre menjek a történeteimért. 

Az elmúlt 10-15 évben gyakoroltam annyit (nekem a tánc a gyógyítóm és a zene a köldökzsinórom - még mindig...), hogy jelen tudok lenni és tudom magam szeretni. Ha szeretem magam, szeretek másokat. Ha közel vagyok magamhoz, közel vagyok másokhoz... Az önismeret - főleg a meredekebb történetek kiszálazása - (szerintem) jelentős útvesztőkbe vihet. Minél jobban hajt a tudásvágy, annál jobban bele lehet csavarodni... és minél jobban tiszteljük a szívünk határait, annál finomabban rezdülünk együtt az Élettel. Kellett idő - sok idő - , mire megértettem, hogy megnyúzhatjuk a lelkünket időről-időre, de ha nem hagyunk időt a valódi gyógyulásnak és annak, hogy az oldások beemelődjenek, akkor vérző sebekkel tántorgunk tovább. Nagyon erős eszközök érhetőek el. A családállítás is az. 

Én vállalom az elejétől kezdve, hogy addig viszek el mindenkit, ameddig a lelke engedi. Hiába látom, hogy mi van ott még... Eddig nem tudtam, hogy miért. Most már tudom. És ebben erősít meg hónapról hónapra ez a képzés. Most kapom meg ehhez a megértést. És nagyon hálás vagyok érte.

"Az időhöz türelem kell"... (Kollár-Klemencz László) - biztos mondtam már sokat, de ez az egyik kedvenc mondatom. És ahogy gyorsul az idő bennünk és körülöttünk, úgy kell még több - türelemből. Fejben pontosan tudjuk, de itt az idő élni is ezt: nem az a lényeg, hogy minél több dolgot zsúfoljunk bele egy Életbe, hanem az, hogy minél többet megéljünk belőle. Bele-engedődve, megérintődve, a bőrünk alatt. Együtt és egyedül. Mert ez ennek az Életnek az egyik legfőbb paradoxona. Egy emlék az egységről vs. egy lehetőség az önálló tapasztalásról. 

A tél ajándéka a visszahúzódás. Megérkezés és fényesedés a Szívbe(n). Az Én terének kinyitása - önmagam számára.
A Karácsony ajándéka a szívnyitás. Vendégek (be)fogadása. A Mi terének tágítása - mások számára. Mert szigetek nincsenek... mindegyiket ugyanaz a Föld köti össze.

Kívánok Nektek sok-sok lassú percet és teljességben megélt pillanatot. Együtt és Önmagatokban is!